Sakkszakosztály

NB II. mérkőzések

(2021 november)

Forrás és aktuális eredmény: chess.hu

Megyei mérkőzések

(2021 november)

Forrás és aktuális eredmény: chess.hu

A KSE tevékenységének bemutatása

A Kékesi Sportegyesület Sakk Szakosztálya 2021-ben alakult meg az Energia SC. Gyöngyös Sakk Szakosztályának jogfolytonos utódjaként.
Az újjáalakult szakosztály egyik feladataként a pandémia által meghiúsult ifjúsági sakkoktatás beindítását határozta meg, illetve az ifjú sakkozók számára sakkversenyek rendezését vállalta, amely remek alkalom volt a sakkoktatás eredményességének szintfelmérésére is.

Második feladatként a nemzeti bajnokságban stabilan szereplő felnőtt csapat megszervezése és hosszútávú működtetése volt.

Az első feladatban kitűzött ifjúsági sakkozás érdekében a 2021-es évben a Gyöngyös és vonzáskörzetébe tartozó általános- és középiskolákban ismételten beindítottuk a szakköri foglalkozások keretén belül történő sakkoktatást.

A magasabb szintű sakkoktatást a szakkörökről kiválasztott tehetséges fiataloknak heti rendszerességgel tartjuk meg, az oktatás keretén belül a fiatalok elméleti képzést, illetve az oktatók által ellenőrzött és elemzett gyakorlati képzést kapják.

A fiatalok felkészültségükről tudnak tanúbizonyságot tenni a minden hónapban megrendezett sakkversenyen való részvételükkel, illetve a versenyen elért eredményükkel. A verseny győztesei, illetve helyezettjei érmet és emléklapot is kapnak. Ezeken a havonta rendszeresen megrendezett nyílt versenyeken 20-25 fős létszámú tehetséges versenyző szokott részt venni.
Az iskolákban elkezdett oktatási program a gyöngyösi Arany János Általános Iskolában érte el a legmagasabb szintet. Az általános iskola tanári kara és a Sakkszakosztály oktatói közös munkájának eredményeként az iskola megkapta a Polgár Judit Alapítvány sakkprogramjának legmagasabb elismerését.

A 2021-től minden évben megrendeztük a Földi István ifjúsági sakk emlékversenyt. 2023- ban a Földi István emlékverseny megyei szintre való emelését a Heves Megyei Sakk Szövetség vezetősége is támogatta. Ezzel a versennyel is bizonyítottuk, hogy a Kékesi Sportegyesület a gyöngyösi vonzáskörzet sakkéletét kívánta előremozdítani.

Kiemelt jelentőséggel bír a fiatalok oktatásán belül, hogy minél több fiatal leánnyal szerettessük meg a sakk sportágat. A NB-s Kékesi Sportegyesület számára is nagyon fontos, hogy megfelelő szinten sakkozó lányok kerüljenek ki az oktatott fiatalok közül, akiket be lehet integrálni a versenysakkba, illetve az NB-s sakkcsapatba is. Az NB-s csapatbajnokság fontos eleme, hogy női sakkozót is kötelező szerepeltetni a csapatban. A Kékesi Sportegyesület ezt a feltételt saját nevelésű, fiatal játékossal teljesített, illetve a jövőben is kívánja teljesíteni.

A jövőben a Földi István emlékversenyt ki szeretnénk majd terjeszteni a megyei sakkbajnokságon kívül egy Gyöngyös város testvértelepüléseit is megmozgató ifjúsági sakkozók találkozójává.

A szakköri képzés lebonyolításához sakkedzőket alkalmazunk. A 2022-es évben bevezetett többlépcsős ifjúsági képzés eredményeként Kovács Veronika ifjúsági sakkozónk a 16 éves lányok között III. helyezés ért el az országos bajnokságon, ezen helyezéssel jogot nyert az ifjúsági Európa bajnokságon történő részvételre.

A fent említett képzési formákon kívül Radnai Ádám mester on-line oktatás keretében heti rendszerességgel foglalkozik a legtehetségesebb ifjúsági versenyzőinkkel. A Kékesi Sportegyesület benevezett az országos ifjúsági bajnokságra is, ahol 28 csapat között a 8. helyet érte el. A helyezés értékét növeli, hogy minden legmagasabb osztályban játszó sakkegyesület indította sakkcsapatát.

A Kékesi Sportegyesület 2022-ben megnyerte a Heves Megyei csapatbajnokságot és az NB/II-es Erkel csoport bajnoki címét is, ezzel jogot szerzett a magasabb, NB/I-es osztályban való szereplésre. Az NB/II-es bajnoki eredmény még értékesebb, hogy minden mérkőzésen győzni tudott csapatunk.

A Kékesi Sportegyesület a 2022-23. évi bajnokságban benevezett mind az NB/I, mind pedig az NB/II-es csapatbajnokságra is. Az NB/I csapat ezüstérmes lett, egyúttal jogot szerzett a legmagasabb osztályban, a Szuperligában törtérő indulásra is. Az NB/II. csapat az előkelő 5. helyezést szerezte meg a bajnokságban.

2023-ban a Kékesi Sportegyesület Gyöngyös város történelmében először a legmagasabb osztályban kezdte meg a bajnoki szereplését, és a mai napig tagja az elitklubnak.A Kékesi SE sakkcsapata a jövőben is legjobb tudása szerint kíván szerepelni a Magyar Nemzeti Bajnokságban Gyöngyös város képviseltében.

A Kékesi Sportegyesület játékosai reméljük tovább öregbítik a szakosztály hírnevét, ahol
olyan játékosok szerepeltek, illetve szerepelnek mint:

  • Blaskó István csapatvezetőnk, mester, aki tagja volt az ifjúsági válogatott keretnek
  • Demeter István mester, aki elnyerte a Csehország királya címet és többszörös vidéki bajnoki címet szerzett
  • Szatmáry József, mester, akiről még életében Kárpátalján nemzetközi versenyt neveztek el és személyesen találkozott olyan neves sakkozókkal, mint Bobby Fischer, Anatolij Karpov
  • Bohati Tamás, aki minden játszmát megnyert a 2021-22. évi NB/II-es bajnokságban és
    elnyerte a legeredményesebb játékosnak járó címet